A Samsung jóvoltából néhány napja nálam vendégeskedik a cég médialejátszója. Bevallom, hogy a teszt előtt nem sok bizalmat szavaztam a gépnek, ugyanis az érintőképernyős telefonok jelenlegi teljesítménye és a nyújtott felhasználó élmény mellé nem hiányoltam a PDA/iPod Touch/mini tablet termékkategóriát. Főleg azért nem, mert a legtöbben (hozzám hasonlóan) nem szeretnek sok kütyüt magukkal hordani. Azért van az okostelefon, hogy alkalomadtán betöltse a navigáció, a fényképező, az mp3 lejátszó, és még ki tudja mennyi minden más termék szerepét.

Ennek ellenére a Galaxy S Wifi belopta magát a szívembe, méghozzá első látásra. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy 4″ és 5″ között nincs olyan hatalmas különbség, pedig ha utánaszámolunk kijön: Az oldalak 25%-os növelése több mint 50%-kal növeli meg a kijelző méretét. Ezt pedig nem lehet nem észrevenni.
Érzékeltetésül egymás mellé tettem egy Galaxy S-t, egy Galaxy S II-t, a Galaxy S Wifi 5.0-t, illetve a saját használatú Optimus 2X-et:

Technikai paraméterek:

• Android 2.2
• 5.0 hüvelykes kapacitív LCD kijelző, felbontása 800 × 480 pixel
• Samsung S5PC111 @ 1 GHz
• 2500 mAh-s akkumulátor
• 512 MB RAM, 8 GB ROM
• microSD kártyahely
  (maximum 32 GB kapacitás)
• Bluetooth 3.0, WLAN 802.11 b/g/n
• micro-USB 2.0
• integrált GPS-vevő (A-GPS)
• 3.5mm audió csatlakozó
• 3.2 megapixeles autófókuszos kamera, LED-es vakuval
  VGA előlapi kamera
• mérete: 141.3 x 78.2 x 11.9 mm
• súlya: 182 gramm

A specifikációkon is látszik, hogy nem csak névleg van köze a Galaxy S-hez, hiszen a központi chipet megörökölte tőle. Szintén azonos az 512 MB memória, illetve a 8 GB (vagy 16 GB) belső tárhely. Innentől kezdve azonban sok mindent lebutítottak rajta a telefonálásra is alkalmas társához képest. A kijelző talán a legfájóbb pont, hiszen “csak” egy hagyományos LCD panel. Persze semmi gondom nincs az LCD-vel, de az AMOLED mellé odatéve egy kis keserű szájízt hagy maga után. Kikerült a fény- és a közelségérzékelő szenzor – bár utóbbinak nem sok értelme lenne. A kamera 3.2 megapixeles és 720×480-as felbontásban vesz videót, azonban a mozgókép minősége meglepően jó.

Ennyit a nyers adatokról. Maga a lejátszó egyébként pont akkora amit még egy kézzel lehet kezelni, nagyobb zsebben is elfér, és nem annyira nehéz hogy kellemetlen legyen tartani. A formavilág valahol félúton van a Galaxy S és a Galaxy S II között. Előbbinél kevésbe lekerekített, viszont a fémes kávát tőle örökölte. A hátlap és az oldalsó gombok fehér színűek. Jobb oldalon a hangerő és a bekapcsológomb, felül a microSD kártyahely, alul pedig a mikrofon, a microUSB és a 3.5-ös Jack csatlakozó. Érdekes megoldás, hogy a fülhallgató csatlakozója alulra került. Nem tudom hogy mi az oka ennek, szerintem kicsit zavaró mert jobb kezesként általában a jobb alsó sarkánál támasztom alá a kézben tartott kütyüket. A hátlap első ránézésre nem szedhető le egyszerűen, erre azonban nincs is szükség, hiszen SIM kártyát nem tudunk belerakni.

A gépen gyárilag a 2.2.2-es Android fut, a Samsungtól megszokott 3.0-s Touchwiz felülettel. Kis extra (valószínűleg a nagy kijelző miatt), hogy szinte mindenhol elfordul a kijelző, még a home sceen-nél és az app drawer-nél is. Ezen kívül első használatkor feltűnt, hogy a hangerőt sokkal finomabban lehet szabályozni egy átlag Androidos kütyühöz képest (13 helyett 30 fokozat). A másik érdekesség, hogy nem tudja százalékra pontosan beolvasni az akkumulátor töltöttségét, a készülék állapotánál csak egy csíkot kapunk, amivel nagyjából meg tudjuk becsülni az értéket. Ennek ellenére a merüléstől nem kell annyira félnünk mint egy telefonnál, a 2500 mAh-s akkumulátor közepes fényerőn simán kihúzza a 10 órás használatot.

Folytatása következik…